2009. október 20., kedd

Így készülnek a mesék

Mi is mindig izgatottan várjuk, mi fog történni legközelebb a kis traffokkal. A mesékben rendszeresen bukkannak fel jól ismert szereplők, és általában megismerkedhetünk egy-egy új figurával is. Van úgy, hogy egy közlekedési helyzet megtanulása köré épül a történet. Persze ha nem találkoznak a szereplők új szabályokkal, akkor is tanulságos kalandokba keverednek.

A megírt szöveg elsőként a rajzoló kezébe kerül. Ő néhány vázlatot készít a történetről. Majd kidolgozza a legfontosabb jeleneteket. Ekkor látjuk meg mi is, hogyan fognak kinézni a Traff Park új lakói és helyszínei.


Ezután kelhetnek életre a színes képek. Elsőként a főbb animációk készülnek el. „Megtanítom” pislogni, mozogni a traffokat. Napról-napra, jelenetről-jelenetre épül fel a történet.

Az elkészült epizódokhoz szinkronstúdióban mondják fel a hangot a színészek. Egy történetben általában több mint 10 féle hang működik közre. A kis traffok hangjai a Harry Potter filmekből lehetnek ismerősök. A mesélő Menszátor Magdolnát pedig Sigourney Weaver magyar hangjaként is hallhattuk.

Az így elkészült hangok bekerülnek a mesékbe. Ehhez hozzá kell igazítani a szájak mozgását és az egyes jelenetek hosszát. Ekkor kerülnek fel a háttér zajok és a kísérő zenék.

Nekem általában mindig a legújabb mese tetszik legjobban. A Verseny című történetben például már egészen jól összehaverkodtak a szereplők. Nektek melyik a kedvenc mesétek?

8 megjegyzés:

Unknown írta...

Most derül ki rettenetes műveletlenségem:D, bár egy két mesét testközelből ismerek, de az újabbakkal meg kell ismerkednem mielőtt kedvenc mesét hirdetek.
Tetszik hogy lett ez a blog, remélem sok olvasnivaló lesz rajta!

Névtelen írta...

A 3 éve lányom kedvence a Kígyó út és a Verseny :)

Névtelen írta...

fiaim mindegyik mesét szeretik .

verocska írta...

3éves kisfiam kedvenc oldala.
Ádám nagy rajongó...

Névtelen írta...

Szerintem úgy lenne jobb, ha a térképen a mellék utcákba is be lehetne menni!!

Flóra

Traffy Papa írta...

Flóra: Ez is szerepel a terveink között, de valószínűleg csak jövőre készül el.

Névtelen írta...

Én nagyon szeretem az új dolgokat.
Mit fogankmajd még csinálni?A kedvenc mesém a Lambo és a stop tábla.

"Webjáró"

Traffy Papa írta...

Kedves Webjáró!

Ha végigolvasod a blogban a válaszaimat, akkor nagyon sok tervünkre fény derül. De a terv évi hat új mese és sok-sok új játék.