2009. november 27., péntek

A kezdetek


A következő írásban szertnék egy kis bepillantást nyújtani abba, hogy miként láttunk neki a Traffok világának felépítéséhez, mostmár lassan 2 éve, 2008 tavaszán. Már az alapkoncepciónk is eltért egy átlagos kis kaliberű gyermek oldaltól, de bátran mondhatom, hogy még ma is csak a jéghegy csúcsa látszik abból amit elgondoltunk ;)

A karakterek

Az alapötletből kifolyólag a szereplőink autójellegű kis életkék, akikkel kapcsolatban a Disney/Pixar páros már elég jellegzetes karaktereket alkotott a verdákban, így arra is figyelnünk kellett, hogy a megjelenésünk ne legyen összekeverhető, minél különbözőbb vonalon használjuk ki az autós téma nyújtotta lehetőségeket. Így került a szem a lámpára és haj a traffok búbjára.


A mesék

Tekintve, hogy a honfoglalo.hu -ból kifolyólag, webes tartalomfejlesztésben már van egy kis gyakorlatunk, minden feladat közül a mesék megvalósításába kezdtünk bele legelőször, mivel a csapatból senkinek nemvolt még tapasztalata mesekészítésben, így ez tűnt a legnehezebb feladatnak. Arról, hogy egy mese írása milyen kihívások elé állítja a szerzőt, majd talán Erika nyilatkozik, én a saját területemnél maradva a grafikáról és vizuális kihívásokról beszélnék.


A mese széttördelt vázlatára készült az első skicc sorozat, ami teljesen mezei módon kézzel, ceruzával készült. Ez alapján már volt mihez igazítani, és mindenki jobban látta, mi fog történni, milyen környezetben, a szereplők milyen arckifejezéssel élik át majd az adott szituációkat. Ebből a vázlatból egy storyboard szett készült, már finomított helyszínekkel, karakterekkel.

Az első könyv illusztrálása során kiderült, hogy a feladat bizony teljes embert kíván, így került a csapatba Krisztián, aki a továbbiakban az illusztrátori széket koptatja:)

folytatása következik...

8 megjegyzés:

verocska írta...

Sziasztok!

Trabi bácsi tetszik nekünk!

:)

verocska írta...

"Ki az a Trabi bácsi"? Ádám kérdezi

lormancs írta...

hát........minden kezdet nehéz. DE az út jó, amin indultatok.és további sok sikert, erőt ,egészséget és főleg sok-sok támogatót kívánok! lormancs

mst írta...

Verocska:

Ádámnak üzenem, hogy Trabi bácsi még nemszerepel egy mesében sem, az ő helyét Frici bácsi vette át a Lambo és a stoptábla mesében. :)

Zoltán:

Köszönjük szépen a jókívánságokat! Mi is sokat tanulunk menetközben...

verocska írta...

Sziasztok!

Ez a még nem szerepel azt jelenti szerepelni fog :)

Gratulálok a díjhoz, jó munkát...

izsolt írta...

Ha esetleg lesz még új karakter, lehetne a neve Aston Márti
4 éves Samu fiam találmánya :-)

Traffy Papa írta...

Az Aston Márti név nagyon tetszik, bár szerintem egy Aston Martin nem egy "csajos" autó! :)

Mutatvány írta...

A traffodban kevés "benzin" van!

Egy dolog a gázolaj, azaz a diesel.
De hát a mai világban,alternatív energiák, kérem alássan.

Például: - A traffodban alacsony a töltés!

Annak idején a tanárom szavajárása volt, ha épp egy megvitandóra szeretett volna pontot rakni.
" Igazam van, vagy igazam van!? "

U.i. A tarffom tiszta kos, valaki folyton megjáratja valami sáros szántóföldön.
Szóval ,ha már elviszed, legalább mielőtt visszaparkolsz, mosasd le.

Üdv. a Traff kreatív munkatárasinak.